2010. augusztus 19., csütörtök
2009. december 15., kedd
2009. december 1., kedd
Tim Burton Exhibition @ MoMa
Szerencsére már nem kell annyira sokat várnunk az új Tim Burton filmre (Alice in Wonderland), de addig is szeretném valahogy enyhíteni ezt a bő 3 hónapos várakozást.
Tavaly
Karácsonyra kaptam meg a rendező által írt és illusztrált könyvet, a Rímbörtönt, aminek a címe ugyan nagyon-nagyon találó és szellemes (hiába, a magyar nyelvnek nincs párja, ha szójátékokról van szó), a versek fordítása azonban sajnos nyomába sem ér az eredeti, angol nyelvű szövegeknek. Mindegy is, most nem is a versikékről lesz szó, hanem a könyv hihetetlenül bűbájos rajzairól.
Tudniillik Burton nem csak zseniálisan rendez, de zseniálisan is rajzol, és nagyon úgy tűnik, hogy fantáziája kiapadhatatlan és határtalan.
A több, mint 2 évtizede töretlenül ívelő karrierje úgy látszik most érte el a csúcspontját. 1990 előtt és a '90-es évek elején főleg az "elvontabb" közönségnek alkotott (Vincent, Beetlejuice, Ollókezű Edward, The Nightmare before Christmas), utána jött egy populárisabb áttörés a Batmennel és a Támad a Mars!-sal. Az igazi szárnyalás talán 2005-ben kezdődött, neve talán ekkor vált fogalommá: a klasszikus és varázslatos [ Charlie és a csokigyár ], majd folytatódott a jól megszokott, burtonös-hátborzongatós [ Sweeney Toddal ], idén belekóstolt a [ 9 ] utopisztikus, picit talán szűkebb rétegnek szóló meséjébe, és 2010-ben Alice minden bizonnyal felteszi az I-re a pontot és Tim Burton végleg beleírja magát a halhatatlanok közé.
De addig is, a MoMa ( The Museum of Modern Art, NY) kapva kapott az alkalmon, és gyorsan elő is rukkolt egy [ Tim Burton kiállítással ], ami a rendező varázslatos életét mutatja be - képekben, történetekben és videókban.


Már 15 éves korában rajzolt - ha nem is pontosan úgy, ahogy ma megszoktuk tőle. Ekkortájt születtek meg az első miniképregényei és gyermekkönyvei.
Az évek múlásával egyre jobban körvonalazódik és tisztul a stílusa, bár néha belecsúszik egy-egy "naeztnemtudomhovatenni" kép, de ezek biztosan pillanatnyi elmezavarok művei.
Egyre több az ismerős figura, az alakok vonásai egyre inkább felismerhetőek: Jé, ez Oogie Boogie a Karácsonyi Lidércnyomásból, jéé, ez meg Osztrigasrác a Rímbörtönből.
A képeken látszik, hogy csak papírra böffentette őket, mert aminek jönnie kell az jön is, nem nagyon látom a hosszas tanakodást egy-egy megvalósításnál. Ezzel nincs is baj, sőt, legalább végleg megbizonyosodtam arról, hogy egy bomlott elme milyen csodákra képes. Olyan ez, mint az automatikus írás, hagyod, hogy az agyadban megszületett víziók kiömöljenek a tolladon keresztül a papírra.

A MoMe honlapján a kiállítás képein kívül rengeteg érdekességre is fény derül, beleshetünk a kulisszák mögé, és kb csak azt nem tudjuk meg Burtonről, amit nem akarunk.
Sajnos még mindig irtó messze van New York, de ha esetleg valaki arra járna, feltétlenül váltson jegyet a kiállításra. Időnk van rá bőven, ugyanis idén november 22-től egészen 2010. április
26-áig tekinthető meg.
Bejegyezte: Sis dátum: 4:43 5 megjegyzés
Címkék: cute, design, fun, horror, movie, needlework, skull, spooky, video, visual art
2009. november 27., péntek
Simon's Cat 'Hot Spot'
Újabb Simon's Cat rész, sajnos most csak ilyen rövidke. :(
Bejegyezte: Sis dátum: 6:19 0 megjegyzés
2009. augusztus 2., vasárnap
Simon's Cat 'Fly Guy'
Végre itt van Simon cicájának legújabb kalandja! :)
Bejegyezte: Sis dátum: 19:30 0 megjegyzés
2009. június 2., kedd
2009. március 6., péntek
Second Person ~ Gone Fishing
Bejegyezte: Sis dátum: 2:22 0 megjegyzés
Címkék: love, music, video, visual art
2009. február 3., kedd
Pussycat
Ha a japánokról van szó, én már nem lepődök meg semmin. Nem is nagyon kell ezt magyarázni, szerintem mindenkinek van valamilyen véleménye a japán kreálmányokról, agymenésekről és szokásokról - legyen az pozitiv vagy negativ, imádat vagy gyűlölet.
Ezúttal a méltán hírhedt gyurmahorrorfilm, a Chainsaw Maid alkotójának legújabb videóján fogtam a fejemet. Nagyon gyenge idegzetűek ne is nagyon indítsák el. :)
A többi filmecskét megnézhetitek a YouTube-on.
2008. december 22., hétfő
2008. szeptember 9., kedd
An Eye For Annai
[ ElitAlice ] újabb videót küldött és most sem csalódtam az ízlésében. Egy hihetetlenül kedves és aranyos animációról van szó, ami széles mosolyt csalt az arcomra, miközben néztem. (sőt, még jóval utána is tartott a hatása.)
Bejegyezte: Sis dátum: 17:29 0 megjegyzés
2008. július 18., péntek
Simon's Cat "TV Dinner"
Végre itt van [ Simon cicájának ] legújabb kalandja! Rengetegszer frissítettem az alkotó YouTube oldalát, hátha felbukkan egy újabb videó, soha nem találtamsemmit. Erre tessék, csak pár napig nem nézek rá, és máris [ ElitAlice ]nek kell felhívnia rá a figyelmemet, hogy felkerült egy újabb tündéri történet.
Bejegyezte: Sis dátum: 17:25 1 megjegyzés
2008. március 17., hétfő
Simon's Cat
Új résszel jelentkezik Simon cicája. Most épp be akar menni a házba. (múltkor fel akarta ébreszteni a gazdit.) Magas cukiságfaktor, csak óvatosan! :)
[ Simon's Cat @ Youtube ]
Bejegyezte: Sis dátum: 21:11 0 megjegyzés






