A következő címkéjű bejegyzések mutatása: movie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: movie. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 1., kedd

Tim Burton Exhibition @ MoMa

Szerencsére már nem kell annyira sokat várnunk az új Tim Burton filmre (Alice in Wonderland), de addig is szeretném valahogy enyhíteni ezt a bő 3 hónapos várakozást.

Tavaly Karácsonyra kaptam meg a rendező által írt és illusztrált könyvet, a Rímbörtönt, aminek a címe ugyan nagyon-nagyon találó és szellemes (hiába, a magyar nyelvnek nincs párja, ha szójátékokról van szó), a versek fordítása azonban sajnos nyomába sem ér az eredeti, angol nyelvű szövegeknek. Mindegy is, most nem is a versikékről lesz szó, hanem a könyv hihetetlenül bűbájos rajzairól.
Tudniillik Burton nem csak zseniálisan rendez, de zseniálisan is rajzol, és nagyon úgy tűnik, hogy fantáziája kiapadhatatlan és határtalan.


A több, mint 2 évtizede töretlenül ívelő karrierje úgy látszik most érte el a csúcspontját. 1990 előtt és a '90-es évek elején főleg az "elvontabb" közönségnek alkotott (Vincent, Beetlejuice, Ollókezű Edward, The Nightmare before Christmas), utána jött egy populárisabb áttörés a Batmennel és a Támad a Mars!-sal. Az igazi szárnyalás talán 2005-ben kezdődött, neve talán ekkor vált fogalommá: a klasszikus és varázslatos [ Charlie és a csokigyár ], majd folytatódott a jól megszokott, burtonös-hátborzongatós [ Sweeney Toddal ], idén belekóstolt a [ 9 ] utopisztikus, picit talán szűkebb rétegnek szóló meséjébe, és 2010-ben Alice minden bizonnyal felteszi az I-re a pontot és Tim Burton végleg beleírja magát a halhatatlanok közé.
De addig is, a MoMa ( The Museum of Modern Art, NY) kapva kapott az alkalmon, és gyorsan elő is rukkolt egy [ Tim Burton kiállítással ], ami a rendező varázslatos életét mutatja be - képekben, történetekben és videókban.





Már 15 éves korában rajzolt - ha nem is pontosan úgy, ahogy ma megszoktuk tőle. Ekkortájt születtek meg az első miniképregényei és gyermekkönyvei.


Az évek múlásával egyre jobban körvonalazódik és tisztul a stílusa, bár néha belecsúszik egy-egy "naeztnemtudomhovatenni" kép, de ezek biztosan pillanatnyi elmezavarok művei.


Egyre több az ismerős figura, az alakok vonásai egyre inkább felismerhetőek: Jé, ez Oogie Boogie a Karácsonyi Lidércnyomásból, jéé, ez meg Osztrigasrác a Rímbörtönből.

(Tényleg, ti tudtátok, hogy Jack Skellington alakját is ő álmodta meg?)

A képeken látszik, hogy csak papírra böffentette őket, mert aminek jönnie kell az jön is, nem nagyon látom a hosszas tanakodást egy-egy megvalósításnál. Ezzel nincs is baj, sőt, legalább végleg megbizonyosodtam arról, hogy egy bomlott elme milyen csodákra képes. Olyan ez, mint az automatikus írás, hagyod, hogy az agyadban megszületett víziók kiömöljenek a tolladon keresztül a papírra.



És végül egy kis ajánló, magától a Mestertől:
Tim Burton behind the scenes @ MoMa



A MoMe honlapján a kiállítás képein kívül rengeteg érdekességre is fény derül, beleshetünk a kulisszák mögé, és kb csak azt nem tudjuk meg Burtonről, amit nem akarunk.

Sajnos még mindig irtó messze van New York, de ha esetleg valaki arra járna, feltétlenül váltson jegyet a kiállításra. Időnk van rá bőven, ugyanis idén november 22-től egészen 2010. április
26-áig tekinthető meg.

2009. június 2., kedd

Hum - short film by Soeren Bendt



2008. március 31., hétfő

Bábel

Lerágott csont, avagy egy súlyos mulasztás pótlása - inkább az utóbbi, ami miatt úgy éreztem, hogy ezt az élményt mindenképp meg kell osztanom itt. Mert biztos akad még, aki nem látta és biztos akad olyan, akinek ez az ajánló hozza meg a kedvét, hogy megnézze Alejandro González Inárritu filmjét, a Bábelt. Az ő nevéhez fűződik a Korcs szerelmek és a 21 gramm is.

(Vigyázat! Spoiler veszély!)


Tipikusan spanyol érzelmű alkotásról van szó, és aki látta pl Almodovar bármelyik filmjét is, tudja mire célzok ezzel. A spanyol (beleértve a mexikói) filmeknek van egy különleges hangulata. Adódhat ez a kultúránk közti különbségekből is, vagy abból, hogy olyan vadul szeretik az életet. Mások mint mi.

A történet négy szálon fut, amiket nevezhetünk a lelki, a testi, a fizikai és a társadalmi nyomor szálának (és a szálak keresztezik egymást). Ahogy a történetek kezdenek szép lassan kibontakozni, úgy válik nyilvánvalóvá a szálak közti kapocs és keveredés is. Pillangó effektusnak is hívják ezt a jelenséget, ami rávilágít arra, hogy minden összefügg mindennel.

Jelenet 1. : Marokkó. Amerre a szem ellát durva homokú, inkább sziklás sivatag. Itt-ott egy-egy ház, egy-egy kis közösség, melynek lakói semmiben nem különböznek környezetüktől. Életüket a túlélés, az éhezés, a kemény fizikai munka és az erőszak vezérli. Két gyermek tűnik fel, koszosak, szomorúak, egyetlen örömük a frissen vásárolt gépfegyver, amit apjuk egy kecskéért cserébe kapott. Hosszas eszmecsere - eredeti nyelven. Mégsincs szükség feliratra. A szituáció mindent elárul. Innen indul történetünk, amikoris a kegyetlen világuk okozta szükségből, és amiatt a torz kép miatt, amit ők "vicc"-ként élnek meg, a két tizenéves találomra rálő az alattuk futó úton haladó túristabuszra. Látszólag nem történik semmi, majd a busz megáll.

Snitt

Jelenet 2. : Amerika. Takaros ház, angyali szőke gyermekekkel és egy mexikói nevelőnővel, aki az ősi anyai ösztöntől vezérelve úgy imádja őket, mint a sajátjait. Játszanak, nevetnek, bújocskáznak, mindenük megvan, ami ezer és ezer kilométerrel arrébb csak álom - vagy még az sem. A nevelőnő spanyolul kérdez, a gyerekek angolul válaszolnak, tökéletes az összhang köztük. Egy váratlan telefonhívás azonban megváltoztat mindent: baj van, óriási baj, de már stabilizálták az állapotát, a gyerekeknek ne szóljon Amelia, csak megijednének. Viszont mondja le az esküvőt. Kifizetem a következőt, de mondja le. A fia máskor is meg tud házasodni. A következő esküvö ezerszer puccosabb lesz, mint amit egy mexikói család elő tudott állítani. Mindent elintézek Amelia, csak maradjon a gyerekekkel otthon, halasszák el az esküvőt.
A dada mégis elmegy az esküvőre és magával viszi a rábízott gyerekeket, felejthetetlen élményt okozva nekik.

Snitt

Jelenet 3. : Tokió. Átlagosnak tűnő tiniröplabda csapat. A lányok fiatalok, csinosak, ám valami mégsem stimmel. Bár hatalmas igazságtalanságon érik a bírót, nem kiabálnak vele, csak mutogatnak, tátognak, hadonásznak. Süketnémák. Mégis életre szóló barátok, ugyanúgy élik az életüket, mint az egészséges emberek, ugyanazok a dolgok érdeklik őket ami egy egészséges fiatal lányt: a buli, a pasik, a szórakozás. Egyiküket különösképpen, de már-már betegesen. Chieko képtelen feldolgozni azt, amit fogyatékossága művel vele, minden vágya, hogy végre őt is elérje a szerelem. Legnagyobb bánatára azonban a fiúk inkább az egészséges lányokkal randevúznak, őt rendre kinevetik megalázó próbálkozásai miatt. Gyűlöli a testét, gyűlöli önmagát, holott ez sokkal inkább a társadalom hibája.

Snitt

Jelenet 4.: Richard (Brad Pitt) bármit megadna azért, ha a feleségét a legmodernebb kórházban a legjobb orvosok látnák el. Mert hiába az a sok veszekedés, mégiscsak ő a gyermekei anyja és ő élete szerelme. Nem halhat meg a kezei között. Kórház helyett csak egy koszos buszpadló jutott valahol a marokkói sivatag közepén. Susan (Cate Blanchett) nyakán lőtt seb, körülötte háborgó utasok és egy kétségbeesett helyi söfőr, aki a lehető leggyorsabban a közeli faluba kormányozza a buszt. Mit tesz a higiéniához szokott feleség, amikor a község javasasszonyának házába fektetik mindenféle előzetes fertőtlenítés és tisztálkodás nélkül? Semmit. Előszőr tiltakozik, aztán rájön arra, hogy a saját életénél nincs fontosabb. Ugyanerre gondolnak a busz utasai is, akiknek kezd elege lenni a nagy felhajtásból, és követelik a falu mielőbbi elhagyását. Hiszen az az úr ott rosszul van a melegtől, annak a hölgynek meg be kell venni a gyógyszerét. Sajnáljuk, de nem várhatják el tőlünk, hogy végignézzük az asszony haláltusáját.
A helyiek meg csodálkozva nézik a nagy rohangálást, az orvosokat, a varázslókat, a nagykövetséget, a helikoptert, és arra gondolnak, hogy értük még egyszer sem mozgattak meg ennyi követ egyszerre, hiába mindennapos a hasonló eset és hiába halnak meg naponta gyermekek a vízhiánytól.


Összeérnek a szálak, majd összegubancolódnak, mindenki fújja a magáét, teljes a káosz. Kultúrák ütköznek össze egymással, erkölcsi normák és szokások. Nyelvek és jelek. Szükségek és igények, érzelmek és azok tagadása. És összeérnek a szereplők is, bezárul a kör.

Konklúzió?

Sokszor elég egy rossz döntés, vagy akár egy rossz pillanat ahhoz, hogy bekövetkezzen a tragédia. Elég annyi, hogy rossz helyen vagyunk rossz időben. Elég annyi, hogy nem számolunk a következményekkel. Elég egy ittas sofőr, egy felelőtlen gyermek, aki nincs tisztában azzal az erővel, amit a kezében tart. Elég egy rosszindulatú határőr, elég az, ha előítéletek vannak. Elég egy rohanó városban élni, olyan fiatalok között, akik nyomást gyakorolnak ránk, siess siess, elkésel, lekésel, ha nem csinálod nem vagy velünk, kivülálló maradsz, szeretkezz, drogozz, igyál, ha közénk akarsz tartozni. Kripli. És elég az is, hogy olyan országokba utazunk, amikről életünkben nem olvastunk egy sort sem - max az üdülési prospektusban.


Rosszabb mozik feliratosan adták az egész filmet, az HBO viszont eredeti nyelven, csak az angol szöveget szinkronizálva vetíti le. A film címe gondolom mindenkinek ismerősen cseng, mindenki ismeri a torony körüli kalamajkát: és mégis, a bábeli zűrzavar döbbenetes érthetőséggé alakul. Hiszen lehet más a nyelvünk, más a kultúránk, lehetünk sérültek akár testileg, akár lelkileg, mind emberek vagyunk, és ez a tény egy olyan bolygót átívelő összeköttetést jelent, ami előtt nincs akadály.

A filmnek rengeteg tanulsága van, és az egyik legjobb (ha nem is a legnagyobb): mindenkinek a saját tragédiája a legborzalmasabb. Az egyénnél nem szenved jobban senki.

2008. március 3., hétfő

Sweeney Todd, the Demon Barber of Fleet Street

Elfogult vagyok, ezt nézzétek el nekem. Ha a Tim Burton - Johnny Depp páros kerül szóba, képtelen vagyok visszafogni gyermeki lelkesedésemet.
Sweeney Toddot azóta vártam, hogy az első infók elkezdtek szállingózni, annak ellenére, hogy az eredeti musicalről semmit nem hallottam előtte. Nehéz volt megállnom, de megfogadtam, hogy kivárom amig moziban adják és semmiképp sem fogom itthon megnézni. Nem akartam megfosztani magam az élménytől, hogy dolby surroundban halljam és több méter magasan lássam a varázslatot.


Az angol filmek általános jellemzője hasonlóan a magyar filmekéhez az, hogy szinte ugyanazok a színészek játszanak mindegyikben. Tim Burtonre ez extrán igaz, hiszen róla köztudott, hogy csak és kizárólag a kedvenc színészeiből rakja össze a szereplőgárdát. Így eshetett a választása megint Johnny Deppre, aki a legjobb barátja, és a feleségére, Helena Bonham-Carterre. Csatlakozott melléjük a Harry Potter filmek óta egyre ismertebb Alan Rickman, és az általános derültségre okot adó pörgőerrres Sacha Baron Cohen, alias Ali G.


A történetről dióhéjban annyit, hogy egy köztisztességnek örvendő londoni borbélyt, Benjamin Barkert koholt vádakkal börtönbe vetnek, mert a korrupt bírónak szemet szúrt a csinos felesége. Kihasználva a férj tehetetlenségét, erőszakkal elcsábítja az asszonyt, aki szégyenében mérget vesz be. A bíró pusztán jóindulatból magához veszi a borbély árván maradt leányát, Johannát és szigorúan őrizve felneveli. 15 évvel később a borbély megszökik a fegyházból és elhatározza, hogy bosszún áll mindenkin, aki tönkretette a boldogságát. Visszatér a Fleet street-re, ahol azelőtt a műhelye és a lakása állt, ami már Mrs Lovett pitegyárosné tulajdonában van. Ahogy egyre erősebben bugyog benne a bosszúvágy, különös szövetséget köt az asszonnyal.


A film tele van várt és nemvárt fordulatokkal, és szerencsére a várt fordulatok is olyanok, amiket bűn lett volna kihagyni. A kötelező szerelmi szál is ott tekereg a háttérben egyre erőszakosabban utat törve magának, míg végül kicsit már soknak is tűnik a nézőnek.


A film zenéjét és a szövegeket Stephen Sondheim írta, aki az eredeti musical atyja is. Kellemes, fülbemászó dallamok, hátborzongató effektek és gyönyörű szöveg - maximálisan passzol a filmhez és a történethez. Külön kiemelném a magyar fordítást, végre törekedtek arra, hogy ne csak letükrözzék az eredeti szöveget hanem külön kis verseket, alkotásokat hozzanak létre.
Több helyről hallottam negativ kritikákat Johnny Depp hangját illetően, én mégis azt mondanám, hogy nem kellene ennyire kritikusan közelíteni hozzá. Semmivel sincs rosszabb hangja, mint például a magyar Operettszínház tagainak.




Ha pontozni kéne a filmet, bajban lennék, ugyanis nagyon nem szeretek skálákat használni, mert a maximumot soha nem érhetjük el, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor lesz jobb.
De legyen 10-ből 8.5 pont.


Különösen rajongok a Burton-filmekért, holott sokak szerint már-már unalmas az a képi világ és hangulat amit létrehoz a vásznon. Nem tudom, nekem mindig is ars poeticám volt a szerelem és a deviancia furcsa keveredése.

A legelső amit láttam, talán az
Ollókezű Edward volt (Edward Scissorhands, 1990). A főszerepet az alig 27 éves Johnny Depp játszotta, magával ragadóan esetlenül és szeretettel életre keltve a Robert Smith ihlette Edet. Alakitásával megalapozta az örökös tagságát a Burton-klubban.

A legismertebb animációs film, a
Karácsonyi Lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas, 1993) lassacskán kultuszrajzfilmekké nőtte ki magát először az alternativ rétegstilusok képviselői között, majd szerte az egész világon. Nemtől, kortól, rassztól függetlenül ma már szinte mindenki ismeri Jack Skellingtont. 2005-ben megpróbálkoztak egy nagyon hasonló hangulatra és sztorira épülő animációs filmet bedobni, a Halott Mennyasszonyt (Corpse Bride). Sikere hasonló volt a Lidércnyomáshoz, bár ez inkább a manapság tomboló dark/goth stílushullámnak köszönhető, mintsem a minőségnek. (Félreértés ne essék, imádtam mindkettőt, de az NBC klasszisokkal eredetibb és jobb mint a CB.) A Nightmare több mint 15 éves alkotás, a mai fiatalok közül aligha látta valaki előbb, mint a Halott Mennyasszonyt.

Ami még mindenképpen szót érdemel, nem más, mint a
Roald Dahl regényéből készült Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory, 2005). Gyermekkorom egyik kedvenc könyve volt, és mivel sajnos nem láttam az 1971-es Willy Wonka and the Chocolate Factory-t (főszerepben Gene Wilder), nagyon kiváncsi voltam mit is hoz ki a jól bevált csapat a történetből. Csalódnom nem kellett, néha émelyítően - gyomorforgatóan keveredett a mézesmázos cukorvilág az emberi mocsokkal és problémákkal.